Széchenyi-Kastély – Nagycenk

A Büktől mindössze fél órányira található Nagycenk neve az elmúlt két évszázadban összeforrott a Széchenyi családdal. A nyugat-dunántúli község így jelentős helyet kapott a magyar történelemben és jelképpé, fogalommá vált irodalmunkban is. Itt élt és itt nyugszik Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója és fia, Széchenyi István, a reformkor nagy politikusa – Kossuth Lajos szavaival – ,,a legnagyobb magyar”.

Az épületegyüttes nem sorolható a hazai barokk építőművészet kiemelkedő emlékei közé. Mai tudásunk szerint építésének kezdetei a XVIII. század közepéig nyúlnak vissza, amikor Széchényi Antal gróf, feltehetően korábbi majorsági épületek felhasználásával itt alakította ki a család rezidenciáját.
A második világháború után állaga leromlott, a frontharcok során súlyos károkat szenvedett és berendezései is megsemmisültek. Az 1958-ban indított állagmegóvással, majd az 1973-ban befejezett helyreállítással a kastély visszanyerte egykori arcát, és a Széchenyi István Emlékmúzeum megalapításával múzeumi-kulturális funkciót kapott.

v

A nyitvatartási időről és a programokról a kastély weboldalán tájékozódhat: http://www.szechenyiorokseg.hu/

Széchenyi - Kastély - Nagycenk

 34 km – 32 perc

Bük - Fertőd távolság

Olvasta már?

Fertő-tó

Hazánk második legnagyobb kiterjedésű tavának története egészen lenyűgöző, keletkezését és életét rengeteg homály fedi. A Fertőnek rejtelmes színt ad vizének időközönként való eltűnése és újbóli...

Körmend

A Rába-parti kisváros már a római időkben fontos szerepet töltött be, s az erre haladó utak tették jelentőssé. A honfoglalás után Vasvár mellett Körmend volt leglakottabb település megyénkben. Talán...

Szombathely

A vasi fürdővárostól 30 perces autózás után juthatunk el a megyeszékhelyre, mely módfelett gazdag történelmi, elsősorban római kori emlékekben. Egyértelműen a város leghíresebb attrakciója az a...

A sógorok: Kisvárosok Ausztriában

Az egykor hazánkhoz tartozó Őrvidék/Burgenland Ausztria legkeletibb tartománya, meseszép várairól és csodálatos kisvárosairól híres, melyeket nagyon könnyen elérhetünk, többségük az osztrák–magyar...

Kemenesalja és Celldömölk

Az elmúlt esztendőkben rohamosan fejlődő Kemenesalja fővárosa egy fél órás utazással közelíthető meg Bükről. Aki nem szereti a tumultust és a nyüzsgést, annak ideális választás lehet a város...