Csepreg

 

A Bükkel szomszédos Csepreg városa igazi horgászparadicsom, hisz három tó is rendelkezésre áll a szakág szerelmesei részére: az egykori téglagyári tó teljesen megújult környezete, a Boldogasszony-horgásztó és a szőlőhegy aljában található Bene-hegyi, húszhektáros halastó.
A főtéren található  az a Szent Miklós-templom, melynek kertjében tornyosul az Ég királynője szobor –, a Schöller-kastély, a Szent Katalin-templom és zárdaépület, a Rottermann-kastély.  A legfelkapottabb turisztikai attrakció a helytörténeti múzeum, ahol közel ezer műtárgy látható. 

A Csepreget körülölelő túrapihenők fontos láncszemei a vasi ökoturizmusnak. A természeti értékek felfedezésére a csepregi szőlőhegy bejáratától, a Hanga kaputól indul a „Forrástól forrásig” sétaút, mely igen népszerű a vándorok körében. Szintén érdemes felfedezni a Mária-utat, a csepregi bortúra útvonalát, de itt halad el az Országos Kéktúra 1-es számú szakasza is.  Az egykor a Nádasdyak által birtokolt város turisztikai kínálata tökéletesen kiegészíti Bük palettáját, így nyújtván még színesebb lehetőségeket a fürdővárostól egy kőhajításnyira.

Evangelikus templom

 6,9 km – 10 perc

Bük -Csepreg útvonal

Olvasta már?

Sopron

Büktől pontosan 47 km távolságra – az osztrák-magyar határ mellett elterülő Sopron a hűség és a Volt fesztivál városa. Talán hazánk egyik legromantikusabb és legpezsgőbb települése számos programmal...

Szentgotthárd

Magyarország legnyugatibb városa a hármashatár találkozásánál, a Rába folyó mentén terül el. Napjainkban Vas megye egyik legdinamikusabban fejlődő települése, melyet III. Béla király alapított...

Kemenesalja és Celldömölk

Az elmúlt esztendőkben rohamosan fejlődő Kemenesalja fővárosa egy fél órás utazással közelíthető meg Bükről. Aki nem szereti a tumultust és a nyüzsgést, annak ideális választás lehet a város...

Fertő-tó

Hazánk második legnagyobb kiterjedésű tavának története egészen lenyűgöző, keletkezését és életét rengeteg homály fedi. A Fertőnek rejtelmes színt ad vizének időközönként való eltűnése és újbóli...

A sógorok: Kisvárosok Ausztriában

Az egykor hazánkhoz tartozó Őrvidék/Burgenland Ausztria legkeletibb tartománya, meseszép várairól és csodálatos kisvárosairól híres, melyeket nagyon könnyen elérhetünk, többségük az osztrák–magyar...