Körmend

A Rába-parti kisváros már a római időkben fontos szerepet töltött be, s az erre haladó utak tették jelentőssé. A honfoglalás után Vasvár mellett Körmend volt leglakottabb település megyénkben.

Talán a legjelentősebb turisztikai vonzereje a Körmendi várkastély vagy más néven a Batthyány-Strattmann-kastély, melynek története egészen a 15. századig nyúlik vissza. A hozzá kapcsolódó „várkert” 1958 óta védett terület, melyben közel hetven féle fa és cserje található. A park leghíresebb fája a közel 200 esztendős juharlevelű platán. Ugyancsak itt tekinthető meg az a 15 méter magas, 1810-ben felállított obeliszk, melynek bronztáblája a Batthyány elődökről emlékezik meg.

Sokak számára azonban a helyi kosárlabdázásról lehet ismert a városka, hiszen a jelenlegi magyar pontvadászat egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatáról beszélünk, mely a sportág első vidéki bajnoka lett 1987-ben. Természetesen a kastélyon és a kosáregyüttes otthonául szolgáló „Szentély Arénán” kívül több látnivaló is akad. Az Őrség tájegység közelsége, vagy a pár esztendővel ezelőtt épült MJUS termál park is megannyi turistát és látogatót vonz.

 

 

 

 56 km – 54 perc

Bük - Körmend távolság

Olvasta már?

Sopron

Büktől pontosan 47 km távolságra – az osztrák-magyar határ mellett elterülő Sopron a hűség és a Volt fesztivál városa. Talán hazánk egyik legromantikusabb és legpezsgőbb települése számos programmal...

Kemenesalja és Celldömölk

Az elmúlt esztendőkben rohamosan fejlődő Kemenesalja fővárosa egy fél órás utazással közelíthető meg Bükről. Aki nem szereti a tumultust és a nyüzsgést, annak ideális választás lehet a város...

Szentgotthárd

Magyarország legnyugatibb városa a hármashatár találkozásánál, a Rába folyó mentén terül el. Napjainkban Vas megye egyik legdinamikusabban fejlődő települése, melyet III. Béla király alapított...

Sárvár

Talán sokan emlékeznek a 80-as évek nagyszabású televíziós reklámkampányára, ahol nyugdíjasok virgonckodtak, azt énekelve, hogy „köszönjük néked Sárvár, sárvári termál kristály!”. A dallamos...

Széchenyi-Kastély – Nagycenk

A Büktől mindössze fél órányira található Nagycenk neve az elmúlt két évszázadban összeforrott a Széchenyi családdal. A nyugat-dunántúli község így jelentős helyet kapott a magyar történelemben és...
Hordó vacsoraest